Kormányóvóhely P/50

A XX. század végéig ez igencsak titkos információ volt

1936- ban a II. világháború előtt kezdte el építeni az óvóhelyet a Légoltalmi Parancsnokság Horty Miklós és kormánya részére. Dr. Kadic Ottokár is segédkezett a tervezésben. Kialakítása bonyolult volt, hiszen a várbeli összes minisztériumból le kellett jutniuk, így kiterjedésében nagyra sikeredett.

1939- re készült el. 100 fősre tervezték eredetileg. A vízszigetelést ólomlemezekkel oldották meg. A háborúban a IX. SS hadtestparancsnoksága, majd az I. Magyar Hadtest Parancsnoksága is itt állomásozott.

1968- ban modernizáción esett át, mely kb. 30 milliárd forintba került 2019-es árfolyamon.

2006- ban feloldották a titkosítást.

A Tárnok utca, és a Dísz tér között kisvasút közlekedett benne, de ez jelenleg már nem működik. A várbarlang összekötött járatai: Szent György tér 1-2., 3., 4.,Dísz tér 1., 17., Szentháromság tér 6., Országház u. 28-32., Úri u. 49- 53., Kapisztrán tér 1., Sziklakórház.

35 m magas csigalépcső kötötte össze az Alagútnál lévő járatokat.

A fő bunkerrész 80 m hosszú, 2 szintes. Ebben 2 X 28 db irodaszoba, étterem, konyha, tárgyalóterem, és egy kis kórház műtővel is helyet kapott.

2 db 2000 W- os dízelmotor biztosította az áramot, és 466 l- es volt a víztározó. Az önellátást egy 35 köbméteres gázolajtartály, 466 köbméter víztartály biztosította.

1950- ben a 80 fős létesítményt 400 fősre növelték 7000 négyzetméteren, melyet rabokkal építettek, és a miniszereknek további termeket hoztak létre és atombiztossá tették., ez csak 1950- re lett kész. Atomtámadáskor 15 napot lehetett volna kihúzni benne. 

A Váralja u. 14. alatti részt használták személyi bejáratnak.

A németek innen irányították csapataikat, ez volt a főparancsnokság.

Nem verik most se nagy dobra, hiszen a jelenlegi kormányfőnk nem véletlenül tette át székhelyét a várba. A Carmelita kolostorban a miniszterelnök székel, és mellette a köztársasági elnök rezidenciája.

Hat kijárattal rendelkezik. Egy az Alagútban a Dunától nézve bal oldalon nagyjából az Alagút közepén. A jelenlegi Köztársasági Elnöki Palotából, a Szent György tér 2. épületéből, a Karmelita kolostorból (jelenlegi Orbán rezidencia), és a Budavári Palota nyugati középső részéből van összeköttetése. Enez kívül keletre, nyugatra, és délre vannak vészkijáratai. Az egyik a Dózsa György szobor melletti telekről nyílik.

A Széchenyi könyvtárba lifttel közlekedők nem is sejtik, hogy bár a lift most nem áll meg, de a jelenlegi földszinti liftmegálló alá is levisz a lift, amely a bunkerbe visz. A lift közelében a téglaburkolatú Ybl támfal tövében lévő vaslap egy 14 m mély aknát fed be, mely egy 60 m hosszú, 1, 5 m magas víztelenítő alagútba visz, ami az Ördögárokba vezet. Akár ez is lehet vészkijárat, bár tudomásom szerint nincs közvetlen összefüggés a kormányóvóhellyel.

A kormányóvóhely autós bejárata az alagút Duna felöli oldalán a Sikló melletti utcában. Páncélozott bejárata van, hogy akár a tankok is ki- be tudjanak mozogni, ha szükséges. Fegyverrel, és kamerákkal őrzött bejáratai vannak, melyet a kormányőrség véd.

A várbeli bejáratai az épületekből nyílnak, és azok nem publikusak!

Amit lehet tudni, hogy az óvóhely többszintes, önálló szellőzetéssel, és áramellátással rendelkezik, és atombiztos.

Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában

Copyright © Minden jog fenntartva

Ugrás a tetejére